A séta

A hétvégi szép idő egy hosszabb sétára ihletett minket. Akárhányszor megyünk sétálni, mindig rengeteg kaland vár ránk, és persze ezen kalandok nyomán mindig születik egy-két kutyaneveléssel kapcsolatos megjegyzés. Ezek alapvetően háromfélék lehetnek. Vagy ismételten megbizonyosodunk arról, hogy Bruni milyen okos, kis tünci, hogy hallgat ránk, vagy teljesen elkeseredünk, hogy ez a kutya sose fog megkomolyodni, örökre ilyen kajla marad. A harmadik típusú megjegyzés pedig természetesen a másik gazdi kutyáját illeti :)

A séta mindezen kellemetlenségek ellenére a nap elmaradhatatlan része a kutya számára. Ez boldogságának alapja, és ha jól csináljuk, a gazdinak is öröm lesz. Én például nagyon élvezem ezeket a kirándulásokat, mindig új, mindig más, pedig egyszerű hétköznapi rutin.

Cesar Millan, a kutyákkal suttogó szerint:

"A halak úsznak, a madarak repülnek, a kutyák pedig gyalogolnak. A kutyatartásnak nem lenne szabad pusztán az emberi igények kielégítéséről szólnia. Tartozunk a kutyáinknak annyival, hogy biztosítjuk számukra mindazt, amire ösztöneik szerint szükségük van!"

Amikor sétálni indulunk, mindig pórázzal megyünk ki a kapun. Egy időben rászoktam arra, hogy a pórázt Bruni szájába adom, úgyis imádja, ha hurcolhat valamit (igazi retriever), de ez végül nem bizonyult túl jó ötletnek, mert néhány nap után már nem engedte, hogy én fogjam a póráz végét. Amúgy ekkor vettem észre, hogy kb. három nap után tanul meg egy új szokást. Ha három napon át vitte ő a pórázt, negyedik nap már nem volt hajlandó elengedni. Majd három napig küzdöttünk, hogy ismét én fogjam, negyedik nap már csendesen csücsült a kapu előtt :)

Séta közben váltogatni szoktuk a pórázos menetelést és a póráz nélküli bóklászást. Ezt a kettőt pedig nem keverjük össze. Ha elengedem a pusztára szaladgálni, előbb leültetem, leveszem a pórázt és csak a "mehetsz" hallatán szaladhat el. Ilyenkor én is ott sétálgatok a közelében, mert ha nem tenném, hozna valamit, amit rágcsálhat, és lefeküdne. (ilyenkor azért meg is nyugszunk egy kicsit, hátha mégis békés lábtörlő kutya lesz.) Ha elég messze kerülünk egymástól, akkor sprintelve szalad messziről, jól meg is előz, majd szaglászik megint addig, amíg el nem távolodok, és így tovább.

Amikor pórázon sétálunk, ott egészen más szabályok vannak, neki is, nekem is. Neki mellettem kell jönnie, úgy, hogy ne feszüljön a póráz. Persze előfordul, hogy teljesen begőzöl, és hiába fullad meg majdnem, szinte már nekem is fáj, ahogy lélegzik a nyakörv szorításában, de csak azért is tépi a pórázt, meg a kezem. Ilyenkor megpróbálok valahogy hatni rá,  meg szoktunk állni, és leültetem, hogy lássa, ki a főnök.  Ezt mindig el kell játszani, még akkor is, ha olykor nem jön be.

A rám vonatkozó szabály az, hogy folyamatosan egyenesen előre nézzek. Bruni úgyis vissza-vissza pillant, sasolja, hogy merre menjünk. Ha előre nézek, ő is előre megy. Ha egy háznál hangosan ugatni kezd egy kutya miközben elhaladunk mellette, akkor sem szabad kibillenni az egyenesen előre nézésből. Ha nem nézek oldalra az ugató kutyára, Brunit sem érdekli. De amint elfelejtem a szabályt, Bruni átveszi az irányítást, és rángatni kezdi a pórázt.

Ha út közben egy szintén sétáló kutyával találkozunk, akkor nagyon résen kell lennem. Szerencsére már sok kutyát ismerünk, legtöbbjüknél már tudjuk, mi a szokás. De ha idegen jön szembe, más a helyzet. Már megtanultam, hogy nem is a kutyát, hanem a gazdit kell figyelnem. Rajta múlik minden. Sok fura gazdi van, akik egyszerűen nem engedik meg a kutyájuknak, hogy ismerkedjenek, aminek az az eredménye, hogy az idegen kutyus is és Bruni is megveszve ugatnak a póráz végén, majd miután elrángattuk őket, mindketten frusztrálva mennek tovább. Nem értem ezeket az gazdikat. De volt olyan gazdi is, akit megneveltünk. Megkértük, hogy engedje meg, hogy Bruni megszagolja a kutyáját. Ő maga lepődött meg a legjobban, hogy abban a pillanatban, hogy elengedte a kutyáját, az csóválni kezdte a farkát, csöndben megszaglászták egymást Brunival, és nyugodtan ment ki-ki a maga útjára.

KNS

Tanulj tinó

Brúnó nemsokára hét hónapos lesz. Azt hiszem, elérkezett az első számvetés ideje arról, hogy mit tud, mit nem, miben voltunk sikeresek mi gazdik Bruni nevelésében, mi az amire még több hangsúlyt kell fektetnünk, továbbá milyen új viselkedésformák  jelentek meg nála, amiket nem lehet szó nélkül hagyni.

Brúnó már 25 kiló (jó nagy labrador lesz), csupa izom és iszonyú nagy fogai vannak. Nem mindegy, hogy mennyire fogad szót. Már nem tudjuk egyszerűen arrébb lökni, ha felugrál, vagy lefogni, ha harapdál, utolérni meg esélytelen, ha valami után ered. Kénytelenek vagyunk a szó erejével hatni rá, ami eddig úgy tűnt, nem könnyű, de mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy úgy tesz, ahogy mi szeretnénk.

Mintha egy csapásra elsajátította volna mindazt, amit kiskorában ezerszer kellett elismételtetni vele. Úgy érzem, egyre jobban figyel, sőt, kifejezetten hallgat ránk. Séta közben gyakran ránk néz, talán megerősítést vár, hogy jól viselkedik, vagy iránymutatást, hogy merre menjen, de az is lehet, hogy csak  arra vár, hogy végre levegyük a pórázt, és mehessen szabadon bóklászni. Mindegy is, hogy mit kér a tekintetével, a lényeg, hogy kéri, várja az utasítást, tudja, hogy mi vagyunk a főnökök.

Tudja, hogy mellettem kell jönnie, ha rajta van a póráz, még akkor is, ha nem az én kezemben van a vége, hanem ő hozza a szájában. Tudja, hogy le kell ülnie, ha le akarom venni a pórázt, és csak akkor szalad el, ha azt mondom "mehetsz". A megszokott kereszteződésekben már kérés nélkül leül, és ha véletlen elfelejtem, hogy ez a rend, Bruni teljesen összezavarodik, mert neki bizony ott le kell ülnie. Azt is tudja, hogy a kennel és a kerti kapu nyitását is ülve kell várnia. Ha bemegyünk a házba, ő nem jöhet be, néha mondjuk ezt pont ki szokta játszani, de csak azóta, mióta rájött, hogy bent, a macskatálban mindig van száraz kaja. Legújabban pedig arra is rájött, hogy a kilincs nyitja az ajtót. De hát ez csak azt bizonyítja, milyen okos.

Azt is tudja, hogy hol lakunk. Lehet, hogy ez triviálisnak tűnik, de minket azért meglepett. Egyszer, amikor este sétáltunk, ő szabadon bóklászott kicsit távolabb tőlem. Ezalatt én odamentem az egyik kerítéshez üdvözölni egy kutyust, miközben Bruni elszaladt mellettem, de se én nem vettem észre, sem ő. Épp ellenkező irányba indultam el, azt hittem, még mindig arrafelé szimatol, de nem láttam sehol, és amikor visszafordultam, láttam, hogy ott áll a házunk előtt, és tétován toporog, engem keresett. A házunk előtt! Szóval, azt hitte, hogy elveszett, ezért hazajött. OKOS!!!

Az etetésnél pedig már nem kérdés, hogy nyugodtan kell várnia, természetesen ülve. Ez volt az első, ami teljesen bevésődött az elméjébe (nyilván a kaja a legerősebb motiváció a számára). Ez már annyira természetes neki, hogy szerintem képes lenne akár fél órán keresztül is nyugodtan ücsörögni. Eddig öt perc volt a maximum tesztidő, és az is csak azért ért véget, mert már én nem bírtam tovább állni.

Persze előfordulnak bakik, például előszeretettel megy be a nyitott kapukon, ezért jó, ha már messziről kiszúrjuk, hogy nyílik egy kapu még mielőtt Bruni megneszeli. Tegnap egy elektromosan záródó kapun lógott be. Már majdnem becsukódott, amikor Bruni bedugta a fejét, és a kapu visszanyílt. A kaland mámorában Bruni rám se hederített, csak ment tovább egyenesen az idegen kertben. Csak akkor fordult vissza felém, mikor már a szájában volt a zsákmány, a tulajdonos papucsa. Úgy izgultam, hogy ne vegyen észre senki minket, de muszáj volt belógnom a kertbe, és visszacsempésztem az ajtó elé a papucsot :)

KNS