Játszópajti kerestetik

Estefelé a lakótelep kutyafuttatója megtelik kutyákkal. Brunival is el szoktunk sétálni arra, hogy ő is ki tudja venni részét a társasági életből. De hiába van a park tele kutyával, a játszópajtás ritka, mint a fehér holló.

Az egyik típusú gazdi, aki séta közben rettegve tekintget jobbra-balra, és amikor kiszúrja, hogy közeledik egy kutya, sietve rángatja a másik irányba a sajátját. Amikor pedig mégis összefutnak a járdán valakivel, kelletlenül engedik, hogy a kutyák három másodperc erejéig megszaglásszák egymást, és mennek is tovább.

Nem értem őket. Az én kutyámban nem bíznak vagy a sajátjukban? És mitől félnek, mi történhet két pórázon lévő térdig sem érő kutyával? A szaglászás természetes dolog. Legtöbbször úgyis csak annyi történik, hogy körbejárják egymást, és már nem is érdekes az egész, mindketten megnyugszanak, és találnak más elfoglaltságot.

Persze Bruni is nagy kópé ám, csak a kicsikkel mer kikezdeni, a nagyobbakhoz nem megy csak úgy oda. Többször is átgondolja, hogy mitévő legyen, először csak figyel, aztán két lépéssel közelebb leül, ismét figyel,   és előbb behúzott farokkal mozdulatlanul engedi, hogy körbeszaglásszák, tudja, hogy az idősebbnek nem nyújtunk kezet, főleg ha magasabb :) Aztán továbbáll, és a nála kisebbekkel hasonlóképp cselekszik, ahogy vele tették.

Egy másik típus (muszáj kategóriát létrehoznom erre a jelenségre, bár szerencsére még csak egy ilyennel találkoztam), aki azt mondta a kutyájának, hogy "Fúj-fúj, mit csinálsz? Ne szagold a popsiját, nem illik ilyet csinálni." Az ilyen gazdit úgy képzelem, hogy megtanítja a kutyáját, hogy otthon lehúzza a WC-t maga után, és késsel villával fogyaszthatja csak el a reggeli kaviárt.

A harmadik típus a laza gazdi, őket szeretem  a legjobban, de ők vannak kevesebben. Ők tudják, hogy a kutyák úgyis lerendeznek mindent egymás közt anélkül, hogy közbeszólnánk. Tegnap például egy kislánnyal találkoztunk, akinek egy édes kilenc hónapos borzas kiskutyusa van. Azonnal játszani kezdtek Brunival, amint meglátták egymást. Akkor viszont én ijedtem meg, nehogy valami baj történjen, mert Bruni háromszor akkora, ráadásul, nem sokszor volt része igazi kutyajátékban (fentebb említett okok miatt). A kislányt azonban egyáltalán nem zavarta a dolog, azt mondta, hogy "ugyan már... amíg nem nyüszít, nem morog, nincs probléma." És valóban: egy hang nélkül futkostak, birkóztak, hol az egyik, hol a másik került a földre. 

Tegnap nem kellett Bruninak altatódal.

KNS (Kutyákkal nem suttogó)