Úszólecke vizikutyáknak

A cím elsőre talán bizarr, hisz mindenki tudja, hogy a kutyák tudnak úszni. Az sem véletlen, hogy egy úszásnem a kutyáról van elnevezve (de nem a pillangó). Még egy ötéves is tudja, milyen a kutyaúszás, viszont Brúnó, aki születésénél fogva eb, akkor még nem is sejtette.

Hétvégén ellátogattunk a ráckevei Duna-partra, ahol ismét megpróbáltuk bebizonyítani Brúnónak, hogy ő vízikutya. És persze reménykedtünk benne, hogy már elfelejtette a múltkori kis balesetet, amikor egy rosszul bevett kanyarnak csobbanás lett a vége.

Szerencsére a szomszédunkban lakik egy spániel, igazi vadászszellem, aki mindig beugrik a kacsák után, és jól megkergeti őket. Persze még egyszer sem sikerült utolérnie egyet sem, de nem adja fel egykönnyen. Mindenesetre nem kell neki kétszer mondani, hogy ugorj, imád úszkálni. Soma már hat éves, Brúnó számára a tapasztalt öreg, aki tudja mi a dörgés a vadvizeken. Azonnal megörültem, amikor megláttam, tudtam, hogy egy kutya sokkal jobb tanár lehet, mint én.

Majdnem... csakhogy Soma nem lett igazi játszópajtás. Nem sikerült összehaverkodniuk. Azt hiszem egy alapvető szemléletkülönbségen csúszott el már a legelején kettejük örök barátsága. Soma a bottal akart játszani, Brúnó meg Somával. Így általában a játék a következőképp alakult: botot a vízbe, Soma utána, Brúnó Soma után.

Egy szó mint száz, ez nem jött be, Bruni továbbra is csak addig volt hajlandó bemenni, amíg leért a hátsó lába, egy centivel sem többet. Annyival talán fejlődött a dolog, hogy élvezte a vizet, ki-be szaladgált, és minden úszó tárgyat kihozott, ami útjába került: hínárt, nádat, csigaházat. Éljenek az ösztönök!

Délután elvittük a strandra (így hívjuk azt a helyet, ahol nem kiépített betonpart van), ahol kényelmesebben belesétálhatok én is a vízbe, hátha velem már hajlandó lesz úszni. Elindultunk szépen lassan a vízben, én mentem elöl, hátrafelé szemben a parttal, hogy lássam, követ-e. Jött utánam, olyan édes volt, és láttam rajta, hogy jött volna tovább is, de nem mert már ott, ahol érezte, hogy nem fog leérni a lába. Akkor egy kicsit megemeltem a hasát, ahogy a gyerekeknek szokták. Ez nem sikerült olyan jól, de legalább elkezdett a mellső lábaival csapkodni.

Nagyon mókás volt, egy ideig látszólag koordinálatlanul csapkodta a vízfelszínt, aztán egyszer csak megeredt felém. Magasan tartotta a fejét, kissé esetlenül, de úszott. Mindig csak felém. Mentünk egy kis kört, csak néhány métert, kint megrázta magát, aztán vissza a vízbe. Gyorsan belejött, néhány kör után már elszakadt tőlem is, nem kellett többet a lelki támasz sem.

Hazafelé pedig rájött, hogy az úszásnál is nagyobb móka vizes szőrrel a homokban hempergőzni :)

Így történt a nagy eset, hogy Bruni vízbe merészkedett.

KNS